Mobil munkalap rendszer » Munkalap kezelés

A munkalapkezelés szempontjából alapvetően két fajta munkalaptípust kell elkülönítenünk. Az egyik típusba az előre tervezhető és ütemezhető munkalapok csoportja tartozik, gyűjtő nevükön preventív munkalapok, amelyek létrehozásáról és kiadásáról a központi program gondoskodik. Az új rendszer segítségével ezen munkalapokat nem szükséges kinyomtatni, ugyanis elektronikus formában kerülnek ki a megfelelő telephelyekre, ahol azok elvégzésének adminisztrációja is elektronikusan egy tenyérszámítógép segítségével történik. Az elvégzett munkalapokon szereplő adatok (munkavégző, munkával eltöltött idő, megjegyzések, mérőállások stb.) központi adatbázisába történő bevitele ilyen módon nem igényel manuális gépelési kapacitást, ugyanis azok szinkronizáció, illetve importálás után automatikusan bekerülnek.

A másik nagy csoportba azok az előre nem látható meghibásodások, leállások, vagy különleges bérlői/üzemeltetői kérések munkalapjai tartoznak, amelyek nem ütemezhetőek és így a központban tervezett módon előre nem hozhatóak létre. Az ilyen, gyűjtőnevükön leginkább korrektív típusúnak nevezett munkák kiadására a telephelyen kell lehetőséget adni. Az új rendszer nemcsak lehetővé teszi az ilyen típusú munkalapok elektronikus formában történő generálását és adminisztrációját, hanem olyan módon teszi ezt, hogy a preventív munkalapokhoz hasonlóan, az ezeken rögzített adatok is plusz gépelési kapacitás igénybevétele nélkül, automatikusan bekerülnek a központi rendszerbe.

A mobil munkalap rendszer két fő részből áll: Mobil munkalap modulból és Napi körjárati modulból.

Munkalap modul

A Mobil munkalap modul célja a nyomtatott, papír alapú munkalapok kiváltásával az adminisztrációs tevékenység optimalizálása, illetve a karbantartási tevékenység valósághű követése, amely a berendezések élettartamának növelését és az üzemeltetési költségek csökkenését teszi lehetővé.

Az épületen telepített berendezések a helyszínen egyértelmű vonalkód azonosítókkal vannak ellátva, amelyeket leolvasva a tenyérszámítógép képernyőjén megjelenik az adott időszakra és berendezésre vonatkozó összes feladat munkalapjának listája. Az éppen elvégezni kívánt feladat kiválasztását követően a tenyérszámítógép a munkával eltöltött időt automatikusan regisztrálja, ezáltal is megkönnyítve a technikus adminisztrációs munkáját.

Az adminisztrációs tevékenység csökkentése abban is megmutatkozik, hogy a telephelyen elvégzett munkalapokon szereplő adatok szinkronzáció útján automatikusan bekerülnek a központi adatbázisba, elkerülve ilyen módon a kétszeres kézi bevitelt.

Az adminisztráció központi ellenőrzése heti gyakorisággal és két szinten történik. Egyrészről szakmai szempontból a technikusok vezetőjének - csoportvezető - kell átnézni az adott héten végzett karbantartási és javítási munkák regisztrációját. A csoportvezető felelőssége az, hogy téves, vagy szakmailag helytelen információ ne kerülhessen a rendszerbe.

Másrészről a karbantartási szoftver üzemeltetéséért felelős személy - CMMS felelős - ütemezés szempontjából nézi át a munkalapokat, annak érdekében, hogy az egyes feladatok megfelelő időközönként és megfelelő számban legyenek elvégezve. A kétszintű ellenőrzés segítségével elkerülhető egyrészről a helytelen adminisztráció, illetve másrészről a karbantartási feladatok elmaradása.

Napi körjárat modul

Egy épület legfontosabb berendezéseinek felügyelete, napi ellenőrzése alapvető fontosságú a tervezett, kiesési időket minimalizáló, költséghatékony üzemeltetés szempontjából. Ennek egyik eszköze a cégünk által napi körjáratként elkeresztelt és bevezetett ellenőrző körút, melynek során technikusunk minden munkanap elején meggyőződik az alapvető berendezések helyes működéséről.

Szintén a napi körjárat alkalmával történik a ház összes mérőinek leolvasása és tenyérszámítógépen való rögzítése is, lehetőséget adva az azonnali számítógépes energiafigyelésre, ugyanis az előre beállított kritikus értékeket a rendszer figyeli és azonnal figyelmeztető üzenetet ad, amennyiben túlfogyasztás gyanúját tapasztalja.

A napi körjárat modul a ház napi ellenőrző körútját vezérli és regisztrálja végig elektronikus formában. Az egyes berendezések vonalkódjának leolvasását követően a tenyérszámítógép megjeleníti a berendezéshez hozzárendelt ellenőrzési feladatokat, melyek alkalmával a munkavégző kétféle visszajelzést jegyezhet fel:
  • Rendben
  • További intézkedés szükséges

Utóbbi esetben a technikusnak megjegyzésben jeleznie kell a további intézkedés okát és jellegét. A bevitt szöveg egyben a mobil munkalap rendszer által automatikusan létrehozott korrektív munkalap feladatleírását is képezi. A következő körjárat végrehajtásakor (következő munkanap) ez a hiba "Elhúzódó hibajelzés"-ként jelenik meg a mobil rendszerben egészen addig, amíg a szóban forgó hiba javítása meg nem történik, azaz az automatikusan létrehozott korrektív munkalapot le nem zárják. Ezután a berendezéshez kapcsolt feladat visszaáll az eredeti kiinduló állapotra a fenti két választási lehetőséggel. A rendszer ezen funkciója segítségével elkerülhető az, hogy egy napi körjárat során jelzett hiba javítása elmaradjon, illetve reakció nélkül elfelejtődjön.

A napi körjárat során minden vonalkód leolvasás, a hozzá kapcsolódó ellenőrzési és adminisztrációs feladatokkal együtt pontosan rögzítésre kerül. A rendszer időpontot rendel minden hibajegyhez így az eljárás nemcsak pontosan, hanem hitelesen is dokumentálja az ellenőrzések végrehajtását.
 
Műszaki ügyfélszolgálat
Felhasználónév:

Jelszó:
Legfrissebb híreink